ZIA

Chester rám vetett egy pillantást, majd figyelmét ismét a sakktáblára fordította. Én egy tapodtat sem mozdultam. Tekintetemet rajta tartottam, várva az igazságot, amelyről tudtam, hogy talán csak rontani fog a helyzetemen.

– Anyád és én társak voltunk – fedte fel.

Ökölbe szorítottam a kezem. Egy újabb igazság, amelyet nem akartam elhinni, de tagadni sem tudtam.

– Ő... elszökött tőled? – suttog