A kedd reggel úgy érkezik, mint egy övön aluli ütés, és kábán ébredek, száraz torokkal, a szívem pedig makacsul nehéz még mindig.

Miután pár percig vakon bámulom a plafont, és a kivándorlást fontolgatom, lomhán felkelek, lecsoszogok a nyuszis papucsomban és a „A könyvek a terápiám” feliratú pulcsimban, kitöltöm magamnak az emberiség által ismert legagresszívebb kávét, és lerogyok a kanapéra.

A ház