Bronxhoz hajolok, és hozzábújok a karja hajlatába, átvetve a karomat a mellkasán. Megfogja a kezét, és gyengéden megvereget.

– Kicsim, meg kell hallgatnod. Rendben? – Hangja még mindig karcos és halk.

– Bronx, pihenned kell – tiltakozom.

– Ne aggódj, bőven tett morfiumot abba az infúzióba, hamarosan elalszom, de ezt előbb ki kell adnom magamból. Kérlek.

Felülök, hogy a szemébe nézhessek.

– Elcsesz