Teresa asszony halkan felsóhajtott, ahogy kilépett Lisa szobájából. – Szegény lány – motyogta, és megrázta a fejét, mielőtt Alfred szobája felé indult.

– Alfred! – Kopogott az ajtón, de nem érkezett válasz. Lassan kinyitotta az ajtót, és belépett.

– Alfred – szólította újra, miközben becsukta maga mögött az ajtót, és teljesen belépett a szobába, de még mindig semmi válasz.

– Vajon hol lehet?! Beszélnem kellett volna vele valami fontosról – motyogta, és megfordult, hogy elmenjen, de ekkor megpillantott valamit az éjjeliszekrényen.

– Ó, Istenem!! Mi ez? Csak ne az legyen, amire gondolok – gondolta, és másodpercekig állt ott, bámulva azt, amit látott. Épp az ágy felé indult volna, hogy jobban szemügyre vegye, amikor kivágódott az ajtó, és Andrew lépett be.

– Nagyi! – motyogta Andrew döbbenten, amikor meglátta Teresát.

– Szia, Andrew. Azt hittem, elmentél az irodába – mondta Teresa asszony mosollyal az arcán.

– Igen, de visszajöttem valamiért – mondta, és Teresa bólintott, miközben Andrew olyan pillantást vetett rá, ami azt sugallta: „Te mit keresel itt?”.

Mintha olvasott volna a gondolataiban, a nő megszólalt: – Alfredhoz jöttem, de nincs itt.

– Ó, a dolgozószobában van – mondta Andrew, és Teresa bólintott, mielőtt kiment a szobából a dolgozószoba felé.

– Alfred! – mondta Teresa, ahogy benyitott a dolgozószobába.

– Nagyi! – motyogta Alfred, miközben lecsukta a laptopját, és hátradőlt a székben. Kimerültnek és zaklatottnak tűnt.

– Ó, kisfiam! – sóhajtott Teresa, ahogy látta a sötét karikákat Alfred szeme alatt. Biztos volt benne, hogy megint nem aludt az éjjel. Olyan stresszesnek és fáradtnak tűnt. Amióta ismeri Alfredot, az elmúlt 15 évben nem tudott jól aludni. A borzalmas emlékek visszatértek a fejébe, amitől zaklatottnak látszott. Könnyek gyűltek Teresa szemébe.

– Nagyi, jól vagy? – kérdezte Alfred aggódó tekintettel.

– Ezt nekem kellene kérdeznem tőled, fiam. Stresszesnek és fáradtnak tűnsz – motyogta a nő. Alfred felhorkant, és felállt a székből. Felvette a telefonját, és hívta Andrew-t, hogy azonnal jelentkezzen a dolgozószobában.

Letette a telefont, a nagyanyjához lépett, és a vállára tette a kezét.

– Nagyi, jól vagyok. Kevésbé kellene aggódnod, rendben? Nem tesz jót az egészségednek, kérlek – mondta Alfred, a nő pedig bólintott, és a könnyeknek, amiket oly sokáig visszatartott, végre szabad folyást engedett.

– Nagyi!! – szólt Alfred, és letörölte a könnyeit.

– Gyerünk, pihenned kellene – motyogta halkan Alfred, inkább suttogva.

– Alfred, beszélnem kell veled valami fontosról – mondta Teresa, és Alfred halkan felsóhajtott, tudva, miről akar beszélni.

Reggel megkérdezte Riát a nagyanyjáról, és a lány azt mondta, hogy Lisa szobájában van. Kíváncsi volt, mit mondott neki az a lány.

– Ha a lányról van szó, nem változtathatod meg a véleményemet, nagyi. A döntés már megszületett – mondta Alfred, és épp ki akart menni a szobából, amikor a nő mondott valamit, ami azonnali megállásra késztette.

– Láttam azt a dolgot az ágyadon, Alfred. Arra készülsz, hogy használd Lisán? – Alfred azonnal megmerevedett.

– Ó, te jóságos ég!! Azt hittem, mondtam Andrew-nak, hogy tartsa biztonságban, és győződjön meg róla, hogy senki sem látja meg – gondolta Alfred.

– Alfred, kérlek, ne használd rajta. Ő ártatlan – kiáltotta Teresa.

– Én nem voltam ártatlan, amikor az apja rabszolgasorba taszított? A fészkes fenébe is, tízéves voltam. Csak tíz – üvöltötte, mintha elvesztette volna a józan eszét. Teresa hátrált egy kicsit. Hirtelen megijedt.

– Istenem!! – motyogta Alfred, és ebben a pillanatban kisétált a dolgozószobából. Könnyek csorogtak le Teresa arcán, ahogy leroskadt a földre.

– Nagyi – motyogta Andrew, aki épp belépett, és segített neki felállni a földről.

– Nagyi! Kérlek, ne sírj! – mondta Andrew, és meleg ölelésbe vonta.

– Gondolod, hogy Alfred valaha is megtalálja azt a boldogságot, amire mindig is vágyott, Andrew?! Gondolod, hogy valaha is békére lel? Gondolod, hogy valaha is el tudja engedni a múltat? – elhallgatott, majd Andrew elhúzódott az öleléstől, és letörölte a nő könnyeit.

– Hiszem, hogy idővel minden rendben lesz, Alfred rendbe fog jönni – mondta Andrew, és elmosolyodott. Szomorúság ült a szemében, még ő sem volt biztos abban, amit mondott. Nem hitte, hogy minden rendben lesz újra. Nem hitte, hogy Alfred kigyógyulhat a múltból, mert a seb túl mély. Egy seb, ami 15 év alatt nem gyógyult be; hogyan várhatná el, hogy most begyógyuljon? Ez lehetetlen.

**************

**************

**************

Lisa kilépett a fürdőszobából, különböző gondolatok cikáztak a fejében. Olyan gyengének és fáradtnak érezte magát. Minden reményét elveszítette.

„Azt hiszem, itt az ideje elfogadni, hogy ez az új életem, az új identitásom: egy rabszolga, ez az új énem” – gondolta, és letörölte a könnyeit. Szipogott, ahogy anyja emléke villanásként futott át az agyán.

Anyja mindig csak annyit akart, hogy Lisa jó életet éljen, mint bárki más, de ez egy olyan álom, ami soha nem válik valóra. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutottak anyja utolsó szavai a rajtaütés előtt.

– Lisa, kicsim!! Bármi történjék is, azt akarom, hogy légy erős!! Azt akarom, hogy légy kemény!!

Leült az ágyra, és körülnézett a szobában. Ekkor kivágódott az ajtó, és Ria lépett be. Ruhákat tartott a kezében.

Amint Lisa meglátta, azonnal felállt, Ria pedig gyűlölködő pillantást vetett rá.

– Vedd fel ezt, és találkozunk a konyhában. Rengeteg dolgod van ma – mondta Ria, és ráhajította a cselédruhát, majd megfordult, hogy elmenjen, de aztán megállt, és felé fordult.

– Jobban teszed, ha sietsz, ha nem akarod, hogy megbüntesselek – motyogta, majd távozott. Lisa halkan felsóhajtott, rezzenéstelen arccal.

Folyt. köv.