** Ryder szemszöge **

A lépcső felénél járunk, amikor szorosabbra fonja ölelését, ajka a nyakam oldalát súrolja. Nem csókol, csak… ott van. Mintha az érintés kellene ahhoz, hogy talpon maradjon.

– Ryder… – suttogja.

Megtorpanok.

Minden izmom megfeszül attól, ahogyan a nevemet mondja. Mintha az egész világot lehántaná rólunk, és csak mi ketten maradnánk.

Kissé elfordítom a fejem, épp csak annyira,