90 - Ryker

Homlokomat az övének támasztom, zihálva veszem a levegőt. Fogalmam sincs, mi ütött belém az imént, és még mindig remegek. Nyilvánvalóan a testem tudta, mit kell tennie, mert abban egészen biztos vagyok, hogy a lelkem elhagyta a testemet.

– Látod, nincs mitől félni – suttogja, miközben a hajammal játszik a tarkómon. – Ez elképesztő volt.

– Még mindig annyi minden van, amitől félni lehet,