Ansley a nappaliban ül, amikor lemegyek reggelit csinálni. Felpattan, mivel a frászt hoztam rá.

– Szia – köszönök neki. Teljesen megfeszül, amikor odalépek hozzá, hogy megöleljem. Kicsit ellazul, és finoman megveregeti a hátamat. Mindig olyan jó illata van. – Jól vagy?

– Te jól vagy? – szorítja meg a kezem. – Nathannek sosem lett volna szabad magadra hagynia.

– Jól vagyok. Köszönöm, amit az autómm