– Első szabály: Tisztaságmániás vagyok. A házat mindig tisztán kell tartanod, és tilos dohányoznod az otthonomban.

– Második szabály: sok drága holmi van a házamban. Ne nyúlj hozzájuk.

– Harmadik szabály: a te szobád az első emeleten van, az enyém a másodikon. Az engedélyem nélkül nem mehetsz fel oda, még a lépcső legalsó fokára sem léphetsz!

Luna gyönyörű szemeivel Andriusra nézett, és ellentmondást nem tűrően kérdezte: – Értette, Mr. Andrius Moonshade?

Andrius szeme tehetetlenül megvillant, ajka pedig kissé megrándult. Magában így morgolódott: „Vajon a város összes gazdag hölgye ilyen nehéz eset?”

Mégis bólintott, és elfogadta Luna feltételeit.

Luna megkönnyebbülten felsóhajtott. Felállt, és a lépcső felé indult.

Mielőtt felment volna az emeletre, megfordult, és emlékeztette Andriust: – És mi csak színleljük, hogy férj és feleség vagyunk. Még mindig jogodban áll randizni és keresni az igazit, de a családból senki sem tudhat róla, beleértve engem is!

Ahogy elindult felfelé a lépcsőn, Andrius látóterébe kerültek fekete harisnyába bújtatott karcsú és gyönyörű lábai.

Lábai Isten ajándékai voltak.

Tökéletes! Karcsú! Egyenes!

Még egy olyan úriember, mint Andrius sem tudta megállni, hogy ne lopjon még néhány pillantást a lábaira.

Miután a nő eltűnt a szeme elől, Andrius elkezdett kipakolni a szobájában.

Aztán elheveredett a tágas és kényelmes ágyon, és előhúzta egyedi gyártású okostelefonját, hogy katonai ügyeket intézzen.

Mielőtt elhagyta volna a Nyugati Front főhadiszállását, elrendezte, hogy jobbkeze vegye át a napi ügyeket, de a fontos kérdésekben továbbra is neki kellett döntenie, mivel ő volt a Farkaskirály.

Amikor az utolsó feladattal is végzett, Andrius kinézett az ablakon.

A hold tükörként lógott a sötét égen, fényét a város felhőkarcolóira szórva.

Későre járt. Andrius letette a telefonját, és aludni készült.

Hirtelen éles érzékei egy hívatlan alak jelenlétét észlelték a házon kívül. A sötét alak gyorsan átsuhant az árnyakon, és felrohant a második emeletre.

Andrius kilépett a szobájából, és egyenesen a második emelet felé vette az irányt.

Amikor megérkezett a második emeleti társalgóba, a sötét sziluett rajtaütött.

Andrius összehúzta a szemét, és bemérte a célpontot. Tenyérrel csapott le a sötét árnyra, a falhoz lökve őt.

A sziluett a falnak csapódott, de sikerült visszanyernie az egyensúlyát. A falról elrugaszkodva a sötét árny ismét Andriusra vetette magát, kezeivel a gyenge pontokat célozva.

Az egész mozdulatsor precíz és ügyes volt, mintha egy tigris vetette volna rá magát a zsákmányára.

Andrius nyugodtan így szólt: – Túl lassú.

Ezzel párducként ugrott előre, és frontálisan támadta meg a sötét árnyat.

Bumm!

Egy rövid összecsapás után a sötét sziluett a teraszra repült.

Éppen mielőtt a sziluett visszanyerhette volna az egyensúlyát és felkészülhetett volna egy újabb támadásra, Andrius kényelmesen megszólalt: – Befejezted a bohóckodást, Noir? Vagy verésre viszket a tenyered?

Andrius odalépett a sötét árnyhoz, és leereszkedően nézett le rá.

A lágy holdfényben a sötét sziluett egy barna bőrű, karcsú testalkatú férfinak bizonyult. A férfi kínosan megvakarta a fejét, és felnevetett. – Farkaskirály!

A férfi kódneve Fekete Farkas, más néven Noir volt. Ő volt az Árnyfarkasok kapitánya, a Farkaskirály személyes testőrsége.

Andrius Noirra pillantott. – Mit keresel itt?

Noir így felelt: – Farkaskirály, a főhadiszállás titkos információkat fogott el az ellenségtől. a Nyugati Fronton túli vezetők még mindig figyelnek minket, és elküldték a Küklopszot, hogy beépüljön a területünkre. Sürgősségi értekezletet hívtak össze, és azt a küldetést kaptam, hogy védjem meg önt.

– Hogy megvédj engem? – Andrius ezt nevetségesnek találta. Majd domináns és arrogáns módon válaszolt: – Senki a világon nem árthat nekem!

Büszkén és magabiztosan hangzott!

Noir tudta, milyen erős Andrius.

Mindazonáltal a felsőbb vezetés már ideküldte, ezért így szólt: – Farkaskirály, évek óta öli az ellenséget a Nyugati Fronton. Az ön módszerei talán nem illenek jól a városi életstílushoz. Ön mellett maradhatok, és segíthetek a napi ügyek intézésében.

Andrius elgondolkodott. – Ez a hátország, nem a Nyugati Front. Ne hívj „Farkaskirálynak”.

– Igen, uram.

Tudván, hogy Andrius beleegyezett a maradásába, Noir madarat lehetett volna fogatni.

– Most pedig tűnj el. Ez Luna Crestfall háza, úgyhogy ne járkálj csak úgy fel a második emeletre.

– Tessék? – Noir értetlenül állt. – Andy, te vagy a Farkaskirály, aki egymillió Likantrópot irányít. Tényleg feleségül veszed azt a Luna Crestfallt, hogy törleszd a szívességet?

– Ez az öreg ötlete volt. Mit tehetnék? – sóhajtott tehetetlenül Andrius. – Három-négy hónap múlva úgyis vége lesz. Luna azt mondta, utána elválik.

– Rendben. Most megyek. Viszlát, Andy! – Noir leugrott a korlátról és eltűnt.

Andrius megfordult. Éppen indult volna vissza a földszintre, amikor észrevette a ruhaszárítót és a földön heverő szexi melltartót. Kétségtelenül Lunáé volt.

Noir biztosan fellökte a ruhaszárítót, amikor korábban elesett, ezért került a melltartó a földre.

Andrius lehajolt, felvette a melltartót, és vissza akarta akasztani a helyére.

Hirtelen veszélyes tekintetet érzett a hátán.

Megfordult, és meglátta Lunát egy sokkolóval, aki hidegen meredt rá.

Mi a fene? Ennél kínosabb már nem is lehetne!

Andrius dadogva kezdte: – Nos, é-én meg tudom magyarázni...

Zzzt!

Luna bekapcsolta a sokkolót.

Egy dühös és zavart hang csendült fel, még a kinti fákon pihenő madarakat is felriasztva.

– Te perverz! Takarodj innen!