ARON

Túl késő...

Érzem a csontjaimban, mielőtt a gondolat egyáltalán formát öltene. Úgy csapódik belém, mint egy kibaszott teherautó, és annyira megkérdőjelezhetetlen, hogy biztos vagyok benne: ha nem lennék ezen falak között, már a déli falkaterületeken rohannék keresztül.

Egyik másodpercben még lélegzem. A következőben pedig – eltűnt. Semmi. Nem érzek mást, csak a hiányát. Mintha egyszerűen ködd