– Nem tudom. Csecsemőként a nagymamám küszöbén hagytak. Csak a hónapot és az évet tudom. A napot nem. – Ujjával megpöckölte az egyik mozdulatlan gombostűt, majd hátradőlt a székében, egy papírral a kezében.

Joselin ásított, felemelte a kezét az enyémről, hogy a szája elé tegye, majd újra belesimult az ölelésembe.

– Cora megállt, és pihennünk kell egy kicsit, ha tisztán akarunk gondolkodni – mondta