VENUS

Már sötét volt, amikor beléptem. A házban síri csend uralkodott – az a fajta csend, amitől az ember hátán feláll a szőr. A lámpák le voltak oltva, és egy pillanatra azt hittem, talán nincs is itthon.

Vágyálom.

Felkapcsoltam a villanyt.

És ott volt ő.

A kanapén ült, egyenes háttal, üres tekintettel. A semmibe meredt. Mint egy rohadt kísértet.

Hátborzongató.

– Aaron?

A feje kissé felém fordult