VENUS

Az eső úgy kopogott tovább az ablakokon, mint egy megőrült metronóm. A párnáknak dőlve ültem, a csuklóim fájtak a matracon nyugvó súlyuktól, a szívem lassan, de hangosan vert, mintha csak egy ketrecben járkálna fel-alá. Percek teltek el. Talán órák. Vagy másodpercek. Az idő megbízhatatlan volt itt, meghajlott a csend súlya alatt.

Aztán meghallottam.

A nyikorgást.

Nem a folyosóról jött. N