Ismeretlen szemszöge

Nem akartam eljönni ehhez a falkának is alig nevezhető, siralmas bandához, de Lycan Királyként kötelességem volt részt venni, így hát megtettem. A Hajnalhasadás falka nem a legerősebb és nem is a leggazdagabb, de jól boldogulnak, és a szövetségeiknek köszönhetően maradtak fenn idáig. Az Alfa és a Luna ugyan nem a falka legintelligensebb tagjai, de legalább legjobb képességeik szerint vezetnek.

Amint elkezdődik az ünnepség, bejelentik, hogy átadják az Alfa címet a fiuknak, Amosnak. Erős farkas, és talán a szüleinél is rátermettebb a vezetésre.

Amos a színpadra lép, egy nőstény farkassal az oldalán; a lány arcára hatalmas mosoly van ragasztva, és feltételezem, ő a Lunája. A leköszönő Alfa rövid beszédet tart, elismeri a jelenlétemet, az emberek pedig tapsolnak. Amost ezután a színpadra szólítják, ő pedig elmondja az esküjét.

– Én, Amos Rivers, igazságosan és a legjobb tudásom szerint fogom vezetni ezt a falkát – folytatja, majd összefonják a kezüket, és a hatalomátadás ezzel befejeződik. Megtapsoljuk, a tömeg pedig éljenez az új Alfának. Mindenki táncol és tapsol.

– Mehetünk már? – kérdezi a Bétám, Danford. Ő sem akart eljönni.

– Még nem. Csak holnap indulunk. Addig is, menj és szórakoztasd magad – vonom meg a vállam, és elveszek egy pohár pezsgőt az egyik felszolgálótól. Danford úgy duzzog, mint egy gyerek, de ez rögtön alábbhagy, amikor meglát öt lányt, akik a pilláikat rebegtetik és kuncognak felénk. Elvigyorodik és rám néz.

– Azt hiszem, maradnunk kellene, tudod, hiszen nem hagyhatjuk cserben ezeket a csinos hölgyeket, akiknek olyan nagy szükségük van a társaságunkra – mondja, a piruló lányokra kacsintva. De én csak elfordulok. Danford a világ legnagyobb nőcsábásza. Annak ellenére, hogy huszonnégy éves, akárcsak én, ő sem találta meg a társát, és élete céljává tette, hogy addig kurvázik, amíg rá nem talál. Velem ellentétben; nekem ugyan vannak nők a szexuális vágyaim kielégítésére, de csak kettő vagy három, és semmiféle érzelem nem fűz hozzájuk. Csak a társamhoz és a Lunámhoz tudok kötődni, a nőhöz, akit majd szeretni fogok, és aki az örököseim anyja lesz. Magára hagyom a Bétámat a kurváival, és más prominens Alfákkal elegyedek szóba. A Lycan falkáról kérdeznek, meg ilyesmikről, de már kezdek unatkozni, és a Lycanom is minden eltelt perccel egyre feszültebbé válik.

„Társ” – morogja Saga a fejemben, és azonnal négy mancsra ereszkedik.

„Hol?” – Éreznem kellett volna őt, abban a pillanatban, hogy megláttam. Kétségbeesetten tekintek körbe a partin, de sehol sem találom. Kirohanok a partiból, hogy megkeressem az Alfákat. Tudnom kell, hogy a falka minden tagja jelen van-e.

Egyenesen az Alfa irodájához megyek, de nem lépek be, mivel az élvezet nyögései hallatszanak odabentről. Így hát a korábbi Alfához indulok. Ők nevetgélnek és beszélgetnek néhány másik Alfával. Odaviharzok hozzájuk.

– A falka minden tagja részt vett az ünnepségen? – mondhatni rájuk vicsorgom. Hátralépnek egyet, a férfi pedig átkarolja a társát. A jelenlévők mind összerezzennek az Alfa aurámtól, de engem ez nem érdekel. Meg kell találnom a társamat. Most.

– I-igen... mindenki itt van – dadogja, elkerülve a tekintetemet.

– Nem hiszem; a Lycanom érzi a párját, de nem találom, csupán az illatának a maradványait.

A Luna az én dühöm elől a férje mellkasára rejti az arcát, és ő válaszol.

– Igen, Királyom, az összes társ nélküli nőstény itt van – kiáltja frusztráltan. Felmordulok, mire az egész parti elcsendesedik. Veszek egy nyugtató lélegzetet, de a vérem felforr, amikor megérzem, hogy valaki rá akarja erőltetni magát a társamra. A szemem elsötétül. Saga veszi át az irányítást, és uralkodó hangszíne mindenkit meghajlásra késztet, amikor megszólal.

– MINDENKIT KINYÍROK, TI ROHADÉKOK, HA ÖT PERCEN BELÜL NEM TALÁLOM MEG! – üvöltöm.

– Királyom, van néhány nőstény a tömlöcben. Talán ő az egyikük – kiáltja egy nőstény.

Mordulok egyet, és a tömlöc felé rohanok. Az ottani őrök utat engednek nekem, és ahogy futok, a lány mámorító illata egyre erősebbé és tagadhatatlanul édessé válik. Követem az illatot, és a pánikszerű sikolya is egyre hangosabb lesz. Felforr a vérem. Amikor elérem a cellát, ahol van, letépem a rácsokat, és belépek. Az összes őr lefagy, és rémülten néznek rám. A tekintetem a padlóra szegeződik, ahol egy törékeny lány fekszik. Könnyek csorognak a gyönyörű arcán, a karmai pedig kint vannak. Úgy tűnik, a végkimerülés határán áll, és az egész padlót vér borítja. Egy félmeztelen férfi ül rajta, én pedig vöröset látok. A Lycanom a lelkitársamon lovagoló férfi vérét akarja, aki egyértelműen épp meg akarta erőszakolni őt.

– Társam. – Amint elhagyja a szó a számat, az őrök remegnek a félelemtől. Felismerik, ki vagyok; tátott szájjal néznek hol rám, hol a lányra. Saga nem vesztegeti az időt, támadásba lendül, és egy percen belül élettelenül hevernek a földön.

Térdre ereszkedem, elsímítom az arcát takaró hajat, ő pedig bágyadtan néz rám. Gyönyörű zafírkék szemei élettelennek tűnnek. Amikor felveszem, úgy érzem, mintha semmi súlya nem lenne. Rendkívül alultáplált és sápadt.

– Mit tettek veled? – suttogom, és megcsókolom a homlokát. Lassan felemeli a kezét, megérinti a simára borotvált államat, majd ismét leejti a kezét, mielőtt elnyelné a sötétség. Valakinek fizetnie kell ezért.