Ella

Teli tüdőből üvöltök – nincsenek szavak, csak értelmetlen kín –, abban a pillanatban, amikor a nő befordul a sarkon, és szem elől tévesztem a gyermekemet. A hang még a saját fülemnek is borzalmas, de képtelen vagyok türtőztetni magam, miközben a fogságban tartó jégnek feszülök, amely ellen szüntelenül küzdök.

Egy ápolónő botorkál a látóterembe, vér folyik végig az arcán. Bepillant a szobába