Az út nedves volt. Southdale-ben egész nap esett az eső.

Wynter hátizsákját a család komornyikja, Glen Clark vetette ki megvetően a kapun.

– Quinnell kisasszony, Yates úr nem fog eljönni. Engedje meg, hogy elintézzek helyette néhány dolgot. A vér szerinti szülei vidéken élnek, a vezetéknevük Quinnell. A Yates család tévesen hitte, hogy ön a lányuk. Most, hogy Yvette előkerült, reméljük, lesz elég esze ahhoz, hogy ne keresse többé a Yates családot – mondta Glen.

Glen elővett egy bankkártyát, majd így folytatta: – Itt van tízezer dollár. Yates úr kért meg, hogy adjam át önnek kártérítésként.

– Nincs rá szükségem. – Wynter rá sem nézett. Felvette a fekete táskáját.

Glen bosszúsan meredt az előtte álló lányra. Wynternek még a pénz sem kellett. Csak megjátssza, hogy milyen jól megy neki?

Cöcc. Wynter abba bele sem gondolt, hogy a Yates család egyáltalán igényt tartana-e még rá. A Yates család már megtalálta a vér szerinti lányát. Ő csak egy szegény falusi lány volt. Esélye sem volt feljebb jutni a társadalmi ranglétrán.

– Nos, akkor, Quinnell kisasszony. Kérem, távozzon! – Glen rácsapta a kaput.

Wynter ügyet sem vetett rá. Csupán egyetlen fekete táskával hagyta maga mögött a Yates családot. Tartása egyenes volt és kecses.

Pontosan úgy távozott, ahogyan annak idején megérkezett ide. Leszámítva persze az esőcseppeket, amiktől kissé ziláltnak tűnt.

Az emeleten lévők látták őt elmenni, és nevettek. Meg sem próbálták leplezni a viselkedésüket, így a lány is hallhatta őket.

– Végre elment.

– Már attól féltem, ránk csimpaszkodik, és sosem tér vissza vidékre.

Wynter nem figyelt rájuk. Szája sarkában halvány mosoly bujkált.

Mondhatnánk, hogy a Yates család nem tudja értékelni a jó dolgokat?

Valóban nem tudták.

Wynter hanyagul rágcsálta a gyümölcsös cukorkáját. Gyönyörű szemei, hosszú haja és sápadt arca egyáltalán nem keltett zilált hatást. Sőt, inkább valami titokzatos bájt kölcsönzött neki…

…

Ugyanebben az időben, Kingbourne egyik udvarházában a Quinnell család épp nemzetközi megbeszélést tartott.

Fabian Quinnell ült az asztalfőn, kezében sárkányfejes botot tartott. Jelenléte tiszteletet parancsoló volt.

– Annyi év telt el. Még mindig semmi hír a húgotokról? – kérdezte Fabian a hat unokájától.

A Kingbourne leggazdagabb emberének számító Quinnell család hat fia kivétel nélkül az elithez tartozott. Amikor megjelentek a nyilvánosság előtt, mindegyikük hatalmas feltűnést tudott kelteni a saját köreiben.

Ma azonban mindannyian csüggedtnek tűntek, a szemükben a melankólia és a vágyakozás csillogott.

Annak idején elveszítették a hetedik testvérüket, a kishúgukat. Akkor még csak egy apró kisbaba volt, aranyos és bájos. Sosem sírt, sosem nyűgösködött.

18 év telt el, és ők azóta is folyamatosan keresték. Az utolsó nyomot egy kis hegyi faluban veszítették el. Nem tudták, hogyan esett emberkereskedők áldozatául.

– Nagyapám, tovább fogjuk keresni. Meg fogjuk találni!

Ekkor egy dundi férfi rontott be iratokkal a kezében, zihálva. – Quinnell úr! Megtaláltuk Quinnell kisasszonyt!

A mindig oly nyugodt Fabian azonnal felpattant. A keze kissé remegett.

– Hol van? Intézkedjenek, azonnal hozzák haza! – mondta.

A férfi átnyújtotta az iratokat, és így szólt: – Southdale-ben van. Még dolgozunk a pontos helyszín megerősítésén.

– Akkor induljanak Southdale-be! – felelte Fabian izgatottan. – Készítsék elő az autót!

…

Már lement a nap Southdale-ben, amikor Wyntert kidobták. Nem tért vissza vidékre. Ehelyett, miután elállt az eső, visszament a lakhelyére.

Ez egy meglehetősen nem feltűnő környéken volt. Amikor leparkolta az autóját, valaki odakiáltott neki: – Isten hozott itthon, Wynter.

– Megjöttem. – Wynter halványan elmosolyodott.

A gyümölcsárus a kezébe nyomott egy almát, és így szólt: – Fél hónapja nem láttalak. Senki sem vigyázott rám. Mindig remeg a kezem, ha sakkozom.

A Harmónia Lakóparkban mindenki ismerte Wyntert. Néhány nyugdíjas tisztviselő szeretett vele beszélgetni, amíg ő tanácsokkal látta el őket.

Látszólagos hétköznapiságuk senkit se tévesszen meg. Titkok vették körül őket, akárcsak a sakkozót, aki egykor országos szinten versenyzett.

Ami a többieket illeti, Wynter sosem nyomozott a kilétük után. Csak azért élt itt, hogy kikapcsolódjon.