– Főnök, neked tényleg jó meglátásaid vannak! Máris intézem, hogy a Yardwood család fizessen!

Wynter tekintete közömbös maradt, miközben így szólt: – Semmi sietség. Előbb lefekszem, és majd holnap foglalkozom vele.

A pénzkeresés mellett Wynter legnagyobb szenvedélye a különféle bonyolult betegségek kezelése volt.

A Yardwood családéhoz hasonló esetek kifejezetten jók voltak. Valójában ő volt az egyetlen, aki nyugodtan tudott szembenézni a Yardwood család Southville-be érkezésével.

Most körülnézve, Southville összes tekintélyes családja fejvesztve kapkodott. Még az olyan családok is, mint a Yates család, serényen építették a kapcsolataikat, csak hogy meghívót kapjanak a Yardwood családtól.

A pletykák még az átlagos lakosok köreiben is keringtek, így ez a hónap különösen élénk volt Southville-ben.

Először Kingbourne leggazdagabb embere kereste az unokáját, most pedig a Yardwood család jött orvosi konzultációkra.

A pletykák szerint a „Csodadoktor” néven ismert legendás isteni orvos bukkant fel Southville-ben, és ez sarkallta a Yardwood családot a látogatásra.

Számos pletyka keringett erről a bizonyos „Csodadoktorról”, de nehéz volt különbséget tenni igazság és hazugság között.

A Yardwood család meghívására ez a „Csodadoktor” talán tényleg felbukkan…

…

Másnap a nyugdíjasok udvarában Wynter megint későn ébredt. Mint minden dolgozó ember, ő is vonakodott elhagyni a hűsítő kis házát és a puha ágyát egy forró reggelen.

Azonban pénzt kellett keresnie.

Miután megmosta az arcát, smink nélkül, mindössze egy táskával lépett ki az utcára. Fogott egy közbringát, hogy elkerülje a reggeli csúcsforgalmat.

– Szia, Wynter. Indulsz valahová?

– Ööö… Igen.

Mindenki, aki mellett elhaladt, köszöntötte őt. Wynter elfogadott egy hotdogot, amit Jacob adott neki. Gondtalanul tekert tovább. Pillanatok alatt beleolvadt a forgalom forgatagába.

Fél órával később, a neves southville-i Caesar Hotel lobbija és környéke nyüzsgött a tevékenységtől. Egész Southville luxusautói mind itt gyűltek össze.

Velük összehasonlítva a kerékpáron érkező Wynter kifejezetten feltűnő látványt nyújtott.

Ahogy megérkezett, még le sem parkolhatott, amikor a biztonsági őr, Micah odalépett hozzá, hogy elzavarja.

– Tűnj innen. Honnan jöttél, te csóró diák? Ma nem vagyunk nyitva a nyilvánosság számára – mondta Micah.

Wynter az egyik lábával megtámasztotta a biciklit, és a férfi szemébe nézett. Hangja nyugodt volt, amikor így szólt: – Azért jöttem, hogy megmentsek valakit.

– Te? Hogy megmentesz valakit? – Micah hangos nevetésben tört ki. – Mondom, kislány, nem vagy olyan öreg, de hencegésben elég jó vagy.

Wynter elgondolkodott egy pillanatra, megnyitotta a meghívó oldalát a telefonján, és azt mondta: – Kérem, mondja meg a bentieknek, hogy Csodadoktor azért jött, hogy elfogadja a meghívást.

– Csodadoktor? Akkor én is egy isteni orvos vagyok! – Micah gúnyosan végigmérte, és így szólt: – Már annyi meghívót láttam, de olyat még sosem, aki a telefonján mutogatja, mint te…

Ezzel elutasítóan legyintett Wynter felé, és hozzátette: – Gyorsan menj innen. Ne álld el az utat.

Miután befejezte a mondandóját, Micah odament, és boldogan kinyitotta az ajtót egy luxusautó előtt. – Gibson asszony, Yates kisasszony, hát megérkeztek! Gyorsan szólok a bentieknek, és készíttetek önöknek teát – mondta.

A luxusautóban ülők csak bólintottak az ablakon keresztül, nem válaszoltak. Micah azonban elégedett volt, mintha valami hatalmas bónuszt kapott volna.

Ahogy a luxusautó elhajtott mellettük, a kocsiban ülő Yvette mintha felismerte volna Wyntert, és egy pillanatnyi tétovázás suhant át az arcán.

Gibson asszony megkérdezte: – Yvette, mi a baj?

Yvette halkan felnevetett, és azt felelte: – Semmi.

Az autón kívül Wynter tekintete továbbra is közönyös maradt. Határozott léptekkel haladt, szája sarkában játékos mosoly bujkált.

Soha nem gondolta volna, hogy valakit, aki egyetlen tűvel képes életről és halálról dönteni, ennyire lenéznek majd.

Valóban, azok, akik elveszítik a pozíciójukat és befolyásukat, utána gyakran szembesülnek megaláztatásokkal. Wynter ajkai kissé felfelé görbültek.

Wynter úgy hitte, hogy egy betegség kezelése a sorson múlik, és sosem kezelne olyanokat, akik csak személyes hasznot keresnek.

Ma ezt a konzultációt kihagyja.

Wynter elővette a telefonját, és épp egy elutasító üzenetet készült küldeni.

Hirtelen egy sikoly hallatszott az út túloldaláról.

– Ó, ne, valaki elájult!

Egy pillanat alatt rengetegen odaözönlöttek.

– Istenem! Ez egy gyerek!

– Annyira sápadt az arca…

A felbolydulást hallva Wynter nem habozott. Megállította a biciklit, és gyorsan a tömeg felé indult.

A földön fekvő kisfiú még csak három-négy éves lehetett. A homloka nedves volt, mintha erősen izzadt volna.

Valaki megragadott egy fehér köpenyes embert, és így szólt: – Fiatalember, ön orvos, ugye? Gyorsan mentse meg ezt a gyereket!

– Nem, ezt nem tehetem, hölgyem. A család nincs itt, én pedig nem merek kezdeményezni. – A fehér köpenyes megvetően rázta a fejét. – Ráadásul nem kezelek akárkit.

Ezt látva Wynter egyenesen átverekedte magát a tömegen. Hangja tiszta volt, hangneme pedig professzionális, amikor így szólt: – Kérem, csináljanak helyet. Tartsák szabadon a légutakat. A betegnek levegőre van szüksége, hogy lehűljön.

Talán megkérdőjelezhetetlen jelenléte tette, de a bámészkodók szavait hallva meglepő módon nem vonták kétségbe őt.

Amikor Wynter leguggolt, ujjai a gyermek nyaka felé nyúltak.

A közelben lévő hölgy, Patricia kissé aggódni kezdett, és megkérdezte: – Kislány, te még elég fiatal vagy. Meg tudod csinálni?