Sharon

Kael úgy húzott át egy széket egy másik asztaltól, mintha az egész kávézó az övé lenne, majd olyan fesztelenséggel vetette magát a mellettem lévő székbe, hogy attól feszültté és nyugtalanná váltam.

Ráadásul az illata a testem minden porcikáját megbabonázta. Olyan illata volt, mint az erdőnek eső után – nedves fenyőtűk és hideg kő –, és alatta valami sötétebb. Ez az illat kölyökkorom óta kís