– Alaric – kezdem, amint egyedül maradunk a lakosztályunkban, magunk mögött biztosítva az ajtót. – Tisztán kell gondolkodnunk erről...

– Majd később – morogja, a lábamra állítva, csak azért, hogy a legközelebbi falhoz szorítson. A teste ketrecbe zárja az enyémet, de nem fenyegetően, hanem védelmezően gátat képez közém és a láthatatlan veszélyek közé. – Most akarlak.

A kötelékünkön keresztül megért