Ekkor rám néz, igazán megnéz engem, és egy pillanatra valami őszinte, nyers dolgot látok az arckifejezésében. Valamit, ami úgy néz ki, mint a vágyakozás és a gyász.

Aztán elkapja a tekintetét. – Utol kellene érnünk a többieket. Lemaradunk.

De még nem vagyok kész arra, hogy hagyjam véget érni ezt a beszélgetést. – Kérdezhetek valami személyeset?

– Gondolom, igen.

– Van neked... – Küzdök azzal, hogy