Ophelia lassan ébredt az ajtó mögül beszűrődő matatásra. Homlokráncolva tűnődött azon, vajon mi történhet. Ha eléggé koncentrált, hallhatott egy kicsit a beszélgetésből...

– De... már két napja...

– Mondtam már, hogy jól vannak! Csak hagyd itt. Megeszik, nem igaz? Csak gyere vissza, és takarítsd el később. Ne zavard őket, majd kijönnek, ha megelégelték.

– Ó... értem...

Ophelia felsóhajtott, és