Egy hosszú és szeretetteljes délutáni szundikálás ellenére sem maradhattak örökre elrejtőzve abban a hálószobában. Leginkább azért, mert Ophelia ébredés után rájött, hogy majd’ éhen hal, és felsóhajtott. A babája tényleg úgy evett, mint egy ifjú sárkány… Kinyújtózott egy kicsit, felült az ágy szélére, és a sajgó, fájdalmas izmait okolta. Arthur mögötte ült, és egy gyors csókot nyomott a nyakára.