– Istennőm, nem tudom, miért van még mindig állása itt? – kérdezi Gretchen a plafontól.

– Sajnálom, hogy ilyen. Már a folyosó végéről hallottam, miket hord össze a társairól.

– Köszönöm – mondom neki őszintén. – Már azelőtt is egy kicsit sok volt belőle, hogy egyáltalán kiléptünk volna a szobámból.

– Csak pletykálni akar – sóhajt Gretchen. – Na, most már nézzük meg az unokám lábát.

– Ó, igazán nem