Amikor Nicholas kimondta a nevemet, megálltam, ahol voltam, és magamban káromkodtam. Olyan közel voltam az ajtómhoz.

Amennyire meg tudtam ítélni, két lehetőségem volt: bocsánatot kérni, amiért hallgatóztam, vagy tagadni, tagadni, tagadni.

A sarkamon megpördülve fordultam felé. – Királyi Fenség! Épp önt kerestem.

Szemöldöke szkeptikusan összehúzódott. – Miért?

– Én… öhm… ó! Elva allergiáj