– Nincs itt senki – mondta Nicholas.

Igaza volt. A folyosók sötétek voltak és olyannyira csendesek, hogy valószínűleg egy gombostű leejtését is meg lehetett volna hallani. Merészséget öntött belém a tudat, hogy egyedül vagyunk.

Az ujjammal apró köröket rajzoltam Nicholas kézfejére.

Egy pillanatra lehunyta a szemét. A lélegzete kissé akadozott. Jó volt látni, mekkora hatással vagyok rá.

–