Thaddeus szemszöge

A falkaház előtt állok, karjaimban Noah-val, ahogy a konvojra várunk. Körülnézek, figyelem Xandert és a harcosait, ahogy kapcsolatba lépnek néhány falkataggal, akik lassan előmerészkednek az otthonaikból. Itt nem mindenki rossz ember. De a legtöbbjük az.

Látom, ahogy néhányan egy fa mögött állva leselkednek felénk. Látom rajtuk, hogy kíváncsiak; tudják, hogy az Alfájuk meghal. Próbálják kitalálni, vajon ártó szándékkal jöttünk-e, vagy sem... Hogy azért vagyunk-e itt, hogy megmentsük őket, vagy mi leszünk a következő rémálmuk.

De közöttük vannak olyanok is, akikben nem vagyunk biztosak. Bizonytalanok vagyunk, melyik oldalon is állnak.

Jó emberek ők? Csak a munkájukat végezték, amit kiadtak nekik, mert az Alfájuk erre utasította őket?

Vagy egyetértettek azzal, ami folyt, és részt vettek a szörnyűségekben?

Ők azok a harcosok, akikkel harcoltunk. Akiket nem öltünk meg, hanem megadták magukat.

Ők azok, akik most mosolyogva sétálgatnak, odajönnek hozzánk, és megköszönik, hogy megöltük az Alfát.

Figyelem, ahogy Xander és a vezető harcosaim próbálják felmérni őket. Próbálják eldönteni, hogy jók vagy rosszak.

Néhány pillanat múlva rájövök, hogy a kis fickó a karjaimban már nem remeg, és nem is nyöszörög.

Lenéztem, de nem láttam az arcát. Így hát benyúlok, és felemelem a fejét. A feje erőtlenül feküdt a kezemben, a szemei pedig csukva voltak. A gyomrom görcsbe rándult; rákoncentráltam, hallgatóztam, hogy hallom-e a szívverését. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor meghallottam. Egy pillanatra azt hittem, a kis srác nem élte túl.

De kiderült, hogy csak alszik.

Söpörtem el a hajat az arcából, miközben letekintettem a karjaimban nyugvó szegény kisgyerekre. Hogy tehetett bárki ilyet egy gyerekkel?

Ha ezt a srácot láttam volna meg először, soha nem úgy ölöm meg az Alfát, ahogy tettem. Visszavittem volna a falkámba, bedobtam volna a tömlöcbe, és aztán lassan gyilkoltam volna meg.

Odapillantok, és megforgatom a szemem.

"Xander!... Fejezd be!"

Kiáltottam rá az én idióta Bétámra az elmekapcsolaton keresztül. Néztem, ahogy szinte kiugrik a bőréből a ijedtségtől, mielőtt hátrálva eltávolodott attól a harcos lánytól, akivel épp flörtölt.

Megfordul, felém néz, miközben a feje búbját vakarja.

"Mi van?... Hibáztathatsz érte? Ember, iszonyatosan dögös a csaj!"

"Xander, ha nem tanulod meg a nadrágodban tartani azt az átkozott dologot, esküszöm az Istennőre, el fogsz kapni valamit!"

"Dehogy fogok, és ezt te is tudod! Vérfarkasok vagyunk, számunkra nem léteznek a nemi betegségek!"

Mondta ez az idióta vigyorogva, ahogy odasétált hozzám.

"És csak a magadfajta lehet hálás ezért! Fejezd be, hogy mindenbe belemártod a ceruzádat, ami csak rád mosolyog!"

"Nem mártom bele mindenbe, ami rám mosolyog!... Beléd se mártottam még bele, pedig te is mosolyogtál már rám vagy milliószor!"

Mondta ez az idióta, amire a jobb kezemmel el kellett engednem a kis srácot, hogy egy sallert nyomhassak a feje búbjára.

"Aú!" – nyöszörögte, miközben a fejét dörzsölte.

"Szerencséd, hogy ezt a kis fickót tartom, különben sokkal rosszabbul jártál volna!"

Megkönnyebbülést éreztem, amikor megláttam a felhajtón közeledő járművek sorát.

Végre eltűnhetünk ebből a pokolbéli lyukból.

"Sikerült találnod valakit, aki képes tartani a frontot, amíg megérkezik ide egy a vének közül?"

Kérdeztem Xandertől, akinek ezt a feladatot kellett volna végeznie, ahelyett, hogy a falkatagokkal flörtöl.

"Igen, annak a vörös hajú srácnak ott állítólag Béta-vére van.

Bár sosem volt az, és az apja sem. De úgy gondoltam, megteszi, amíg meg nem érkeznek a vének."

Mondta Xander, amitől felnyögtem és megforgattam a szemem.

Francba!... – gondoltam, miközben arra az illetőre néztem, akire Xander épp rámutatott.

"Marcus és Zendaya, idejönnétek?"

Mondtam az elmekapcsolaton keresztül, és pillanatokkal később mindketten kiléptek a falkaházból.

"Tudom, hogy ezt nem fogjátok szeretni, de szükségem van rátok, hogy itt maradjatok, és felügyeljétek ezt a helyet, amíg a vének megérkeznek.

Emellett, ha körülnéznétek, hogy lássátok, vajon azok a szegény lelkek, akik amott a fák mögül leselkednek, velünk akarnak-e jönni.

Nem ezek az idióták itt, hanem azok, akik odakint bujkálnak, és félnek beszélni velünk. Miattuk aggódom igazán."

Néztem, ahogy Zendaya végigpásztázza a fákat. Látom, ahogy az arca meglágyul, amint észreveszi az ijedt arcokat, amik a fák mögül kandikálnak ki ránk.

"Rendben, Alfa, intézem. Később jelentkezem."

Adott egy puszit Marcusnak, mielőtt elindult a fák felé.

Ő a tökéletes személy erre a feladatra. Vad harcos, annak is kell lennie, hisz a vezető harcosom társa.

De emellett egy nagyon kedves és gyengéd teremtés is, hatalmas szívvel.

Néztem, ahogy a terepjárók sora leparkol, a harcosaim pedig egy-egy ómegával a karjaikban elindulnak az autók felé. Körülnézek, és teljesen ledöbbenek, mennyi Ómega van itt. Sosem láttam még egy helyen ennyit.

Több mint 20 kell, hogy legyen belőlük... Ez rengeteg! És a szomorú dolog az, hogy mindannyiukat bántalmazták.

Tudom, hogy háromuknak már megvan a szerető otthona, és amint túlteszik magukat mindazon, amin keresztülmentek, boldogok lesznek. A kettő, aki megtalálta a társát a falkámból.

És ez a kis srác a karjaimban. Nem tudom miért, de valami bennem vonzódik hozzá. Valami azt súgja, hogy nekem kell gondoskodnom róla.

Nem mintha azt gondolnám, hogy ő a társam, ez inkább... Olyan, mintha családtag lenne, mintha a kistestvérem lenne.

Már eldöntöttem, hogy én leszek az, aki magához veszi, és úgy fog gondoskodni róla, mintha a saját gyermekem lenne.

Meg fogom gyógyítani ezt a megtört lelket.