– Hayden...? – szólítottam meg kérdőn.

Egy átható kék szemű, angyali arc fordult az irányomba, és meghűlt a vér az ereimben.

A kék szemei feszülten figyeltek engem, de egyáltalán nem tűnt meglepettnek, hogy ott vagyok. Az ajkam kiszáradt, a szavak pedig a torkomon akadtak, miközben továbbra is némán bámult rám. A szívem olyan erősen és gyorsan vert, hogy azt hittem, kiugrik a mellkasomból.

– Várj.