– Hayden úrfi vár, hogy együtt vacsorázzon veled a nappalijában – tájékoztatott Néni, miután bedugta a fejét a műtermembe.

– Ó, igaz… már vacsoraidő van… – mormoltam, és az órára pillantottam.

Olyan keményen dolgoztam, hogy észre sem vettem, mennyi idő telt már el. Gyorsan felálltam a helyemről, majd követtem Nénit az ajtón át.

– Tudod, nem kell elkísérned. Egyedül is simán odatalálok – mondtam