A reakcióm vicces lehetett Hayden számára, mert miután a nyelve elhagyta az arcomat, kicsit nevetni kezdett. A karjai még mindig szorosan magához szorítottak, mintha attól félt volna, hogy felkelek és elmegyek. A múltban valószínűleg ezt kíséreltem volna meg, de már nem. A menekülés gondolata egyáltalán fel sem merült bennem.

– Sokkal jobban szeretem, amikor nevetsz és mosolyogsz. Megijedek, amiko