Amikor nem kaptam választ, úgy döntöttem, visszatérek a saját teendőimhez.

Szem előtt tartva Lyle ígéretét, miszerint hazajön vacsorázni, elmentem a piacra, hogy megvegyem a kedvenc ételéhez való hozzávalókat. Miután hazaértem, megszokásból rápillantottam a telefonomra, de nem volt rajta értesítés új üzenetről.

Miért várok én üzenetet Christophertől? Ez a felismerés frusztrálttá és csalódottá tett saját magammal szemben. Ezzel a lendülettel a kanapéra dobtam a telefonomat.

A telefon pont akkor csörrent meg, amikor a konyhában sürgölődtem. Valamiért a szívem kihagyott egy dobbanást.

Kirohantam a konyhából, hogy felvegyem a telefont, de minden izgatottságom azonnal szertefoszlott, amint megláttam, hogy Lyle hív. – Halló?

– Szia, drágám. Ma este megbeszélésem van, úgyhogy nem kell megvárnod. Ne felejts el korán lefeküdni vacsora után, jó? Jó kislány. – Azzal letette a telefont, esélyt sem adva a válaszadásra.

Gúnyosan felhorkantottam. Megbeszélés? Mégis milyen, talán egy gyakorlatias, privát megbeszélés egy hotelszobában valahol? A beosztottai olyan szerencsések, hogy ilyen gondoskodó főnökük van.

Meglepetésemre egyáltalán nem voltam feldúlt a hír hallatán. Újra ellenőriztem a telefonomat, de még mindig nem érkezett új üzenet.

Önkéntelenül is azon kezdtem gondolkodni, vajon nem viselkedtem-e túl nyersen Christopherrel ma reggel, és ezzel felbosszantottam. Vajon az SMS-em valamilyen félreértést okozott?

Épp azon dilemmáztam, felhívjam-e, hogy tisztázzuk a dolgokat, amikor megszólalt a csengő.

Teljesen leblokkoltam. Lyle nem azt mondta, hogy ma este elfoglalt lesz? Miért jött hirtelen haza?

Amikor ajtót nyitottam, egy váratlan vendég támaszkodott az ajtófélfának. A naplemente aranyló sugarai megvilágították jóképű vonásait, amitől úgy nézett ki, mint egyenesen egy meséből előlépett Szőke Herceg.

A figyelmemet a nyakán éktelenkedő számos piros folt vonta magára. – Bocsánat. Úgy tűnik, rászoktam a tejszappanod illatára, és nem bírtam elengedni téged – incselkedett.

Csak nem... azok a szívásnyomok, amiket én hagytam rajta? Éreztem, hogy kimelegszik az arcom.

Megpróbált elcsusszanni mellettem, hogy bejusson a házba, de a karom előrelendült, hogy elállja az útját. – Nincs itthon – mondtam neki figyelmeztető hangon, bár igazából azt akartam mondani: „Kérlek, menj el.”

Úgy téve, mintha nem értené a célzásomat, erősködött: – Semmi gond. Majd megvárom.

– Akkor várj kint. – Visszalöktem, ő azonban kihasználta az alkalmat, megragadta a csuklómat, és közelebb húzott magához.

Szinte teljesen szemtől szembe találtam magam vele; alig egy hajszálnyi távolság maradt köztünk. Ijedtemben hátratántorodtam, be a házba.

Ezt az alkalmat megragadva bevette magát a házba, elkapott, még mielőtt elveszíthettem volna az egyensúlyomat, és bezárta maga mögött a bejárati ajtót.

Miközben nyugtalanító érzés kerített hatalmába, megpróbáltam kinyitni az ajtót. Ő azonban nekinyomott az ajtónak, miközben a testét szorosan a hátamhoz préselte.

– Szereted ezt a pózt? – kérdeztem, és egy tapodtat sem mozdultam.

Lehajolt, meleg lehelete csiklandozta a nyakamat, miközben azt mormolta: – Nem, ez a póz az éretlen, butuska lányoknak van fenntartva. Te nem ilyen vagy.

– Akkor milyen vagyok? – Az érdeklődésem felkelt, és megfordultam, hogy szembenézzek vele.

– Csókolj meg, és elmondom – mondta félmosollyal. Odatartotta az arcát, és egy ujjával rábökött.

Próbáltam eltolni magamtól, de nem vehettem fel a versenyt az erejével. Olyan volt, mintha egy acélfalat tolnék. – El kell menned. Hamarosan hazajön.

Ez hazugság volt. Esély sem volt rá, hogy Lyle ma este ilyen korán hazajöjjön. Csak meg akartam akadályozni, hogy ez a köztünk lévő szikra valami sokkal veszélyesebbé nője ki magát.

Christophert azonban mindez láthatóan nem zavarta, és hajolt, hogy megcsókoljon. Amikor elfordítottam a fejem, természetes mozdulattal tért át az arcomra, lassan haladva lefelé a nyakamon. – Még el sem kezdte a „vacsoráját”. Kizárt, hogy ilyen hamar hazajöjjön.

Szóval tudja.