Jessa

Két hónappal később.

A szobám már nem tűnt az enyémnek.

Nem igazán.

Dobozok voltak mindenütt – némelyik félig tele, némelyik leragasztva, némelyik még üresen állt, mintha még nem találtam volna ki, mi tartozik beléjük. A szekrényem ajtaja nyitva állt, a vállfák ritkásan sorakoztak, amitől minden olyan… ideiglenesnek hatott.

Mintha ez már nem az én helyem lenne.

Vagy talán –

Én nem voltam már