Dylan szemszöge

Már majdnem egy órája vezettem. Kétségtelen, kezdtem belejönni, de az út még így is nagyon rázós volt. A furgon időről időre szabályosan üvölteni kezdett velem, mire a nagyon is gyenge Clarke közölte, hogy sebességet kellene váltanom, ráadásul időnként a vezetői képességeim hiánya miatt akkorát rántottunk előre, hogy a barátom ajkait egyre hangosabb nyögések hagyták el.

– Szar! –