Alaric a sötét szobában, a kanapén ült. Könyöke a térdén támaszkodott, fejét a kezébe temette. Odasétáltam a kandallóhoz. Tudtam, hogy az évnek ebben a szakában mindig megrakva tartja. Gond nélkül meggyulladt. Odamentem a kanapéhoz, és leültem mellé.

– Nem tudom, képes vagyok-e erre – mondta anélkül, hogy felnézett volna.

– Tudom, mit érzel, de találni fogsz rá módot – mondtam neki.

– Megnézetted