Emery most már sírt, de nevetett is, a hangja a kettő zűrzavara volt.

A hímjét ez nem érdekelte. Végigcsókolta az arcát, őrülten és féktelenül. "Érezlek," – mormolta a csókok között.

"É-én is érezlek téged," – fojtotta el a szót Emery, a kezei kalandoztak, próbálta megérinteni őt, ahol csak érte.

"Az illatod… Ukrae, a kibaszott illatod…" A szimatolása hangossá, eszeveszetté, őrültté vált. Az orrát