Braxton szemszöge

Napok teltek el, és Adam még mindig csak néhány szót váltott velünk. Mármint nem igazi szavakat. Valahányszor elmentem a szobája előtt, azon kaptam magam, hogy lelassítok, várok, és a reménytelenben is reménykedem, hogy hátha kimondja a nevemet.

De mindig csak a csend fogadott helyette, és az hangosabb volt, mint bármi, amit mondhatott volna.

A koronázás és a megjelölés minden na