Lucien szemszöge

Azt hittem, a lelkem már elrohadt, és Elarával együtt a föld alá temették. Napokig – talán hetekig – alig voltam több egy üres héjnál. A farkasam nyughatatlanul portyázott mellkasom sötétjében, de még ő sem tudott felébreszteni a gyász ködéből.

A hímzés, amit egykor ő érintett, a kezemben pihent, a puha selyemszálak kérges ujjaim alatt. Úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló a leveg