153 — Számomra is.

Hallom a saját szívverésemet ebben a csendben. A szavak nyugodtan és lágyan csúsztak ki az ajkaimon, de elvesztek a szobában, pedig szinte érzem, ahogy körülöttünk lebegnek.

Könnyek nedvesítik a szempilláimat, lehunyom a szemem, és megadom magam a várakozásnak, ami égeti a mellkasomat, fájdalmat okoz, mintha szétszakítaná.

Őszintén, az idő mintha megnyúlna; a percek vánszorogni