184 — A vég.

A szemeimnek kell egy kis idő, mire alkalmazkodnak a fényhez, de a homályosság lassan elmúlik. Megmozdítom a kezeimet, és súlyt érzek az egyiken.

Nehezen pislogok egy párat, és óvatosan lenézek, mert még mindig kicsit szédülök, és meglátom Sebastiant, ahogy az ágy melletti fotelben ülve fogja a kezemet.

Megérzi a mozdulataimat, lassan kinyitja a szemét, és egyenesen rám néz. Kell neki