Victoria

Ahogy munka után beállok a kocsifelhajtóra, látom, hogy az öcsém a füvön játszik a focilabdájával. Úgy volt, hogy találkozom Chloéval edzeni, de most azon gondolkodom, hogy lemondom, mert egész nap borzasztóan rosszul éreztem magam.

Edzés után általában elszoktunk menni a városból, hogy találkozzunk Juliannel, így hát felsóhajtok; látni akarom őt, hiszen már egy hete nem találkoztunk. Valami durva gyomorvírus döntött le a lábamról, ami miatt az elmúlt pár napban folyamatosan a vécére rohangáltam, hogy kiadjam magamból a gyomrom tartalmát.

Ahogy kiszállok a kocsiból, Leo rohan oda hozzám, és átkarolja a derekamat. Összeborzolom a haját, mire kibontja apró karjait a derekam körüli ölelésből, és felnéz rám.

– Gyere, játssz velem, Victoria! – nyöszörgi, megfogja a kezemet, és a fű felé húz.

– Készülődőm kell, hogy találkozzak Chloéval. Meg nem is érzem túl jól magam.

– Kérlek, kérlek, csak húsz perc! – duzzog, én pedig forgatom a szemem, majd felsóhajtok.

– Rendben. Húsz perc, és ennyi – mondom neki, és a lépcsőre dobom a táskámat. Lerúgom a magassarkúmat, és épp követni akarom őt, amikor a bejárati ajtó kivágódik.

– Victoria! – ordítja az apám, amitől összerezzenek.

A vállam felett visszanézek rá.

– Az irodámba. Azonnal! – morogja, majd beviharzik a házba.

Visszanézek Leóra, aki a focilabdáját tartja a kezében. Leejti, én pedig a homlokomat ráncolom a csalódottságát látva.

– Sajnálom, haver. Mindjárt jövök – mondom neki, de egyértelmű, hogy nem hisz nekem.

Általában, amikor apa hivat, rohadt hosszú órákra mellette ragadok. Lehajolok, felkapom a magassarkúmat és a táskámat, majd felsétálok a falkaház tornácának lépcsőjén. Besurranok, és behúzom magam mögött a szúnyoghálós ajtót.

A kulcsaimat az előszobafal tálkájába teszem, a táskámat mellé, a cipőmet pedig az ajtóhoz rakom. Egy sóhaj kíséretében elindulok a ház hátsó része felé, az irodája irányába, és azon tűnődöm, mennyi ideig fog ez tartani, mert megígértem, hogy találkozom Chloéval és Juliannel. Ő a legjobb barátunk és egyben ember, ami kellemes változatosságot jelent azokhoz a seggfejekhez képest, akikkel nap mint nap meg kell küzdenem a falkákban.

Az én pechemre mellesleg meleg is, mert, a francba is, az a pasi nagyon jól néz ki. A boltjában találkozunk vele, ami a város határában van, mielőtt moziba mennénk. Amióta apám kijelentette, hogy soha nem adja át nekem a falkát, a vacsorákat leszámítva mindenáron elkerültem őt.

Ahogy benyomom a nehéz ajtót, az apámat a hatalmas tölgyfa íróasztala mögött találom. Már azelőtt az ajtót bámulta, hogy egyáltalán beléptem volna, karjait a mellkasa előtt összefonva.

Remek, mit csináltam már megint?

– Csukd be az ajtót! – vicsorogja, és mielőtt helyet foglalnék az íróasztalánál, meg is teszem.

Abban a pillanatban, hogy leülök, átcsúsztatja nekem a telefonomat az asztalon. Felkapom, és megkönnyebbülés önt el. Munka előtt egész délelőtt ezt a vackot kerestem.

– Hol találtad? – kérdezem tőle, miközben feloldom a képernyőt.

– Lényegtelen. Azt akarom tudni, miért hív téged Sebastian alfa – mondja, és a vér is megfagy az ereimben.

Rápillantok, de amint rám morog, el is fordítom a tekintetemet.

– Érdekeset beszélgettem vele. Azt állítja, te vagy a társa. Igaz ez?

Nyelek egyet, mielőtt kinyitnám a szám, de rögtön be is csukom, amikor az aurája végigsöpör rajtam.

– Ne hazudj nekem! Ő a társad? – követeli a választ, mire összeszorítom a fogam, és gyilkos pillantásokat vetek rá.

– Igen, ő az.

Apám visszavonja az auráját, és mondani akar valamit, de én felemelem a kezem.

– Valószínűleg azért hívott, mert visszautasítottam. Nem hiszem, hogy túlságosan örült neki – mondom, mire apám kifújja a levegőt.

– Hála Istennek, hogy van egy kis sütnivalód – mondja megkönnyebbült arccal, miközben én csak meredek rá.

– Rendben, nos, ha már elintézted, akkor nekem nem kell – mondja.

Bólintok, és épp felállok a székből, amikor újra megszólal, megállásra késztetve engem.

– Egyébként hol találkoztál vele? Sosem vittelek el egyik rendezvényére sem.

– A falkagyűlés éjszakáján – válaszolom, tudva, hogy most lebuktam.

– Ő az oka, hogy nem jelentél meg? Azt hittem, Chloéval vagy! – csattan fel, én pedig megrázom a fejem.

– Nem, dühös voltam rád, ezért elmentem Chloéval, és abban a klubban láttam meg, ahová mentünk.

Apám felmorog, szemei fluoreszkáló fénnyel izzanak. Ajkait egy vékony vonallá préseli, és elnéz.

– Nők nem lehetnek alfák – mondja.

– A vérem mást mond – válaszolom neki, mielőtt az ajtó felé viharoznék.

– Nem hagyod el a falka területét. Szobafogságban vagy, amíg mást nem mondok. Nem hiszem el, hogy kihagytál egy fontos gyűlést azért a pöcsért – mondja, én pedig megállok, majd felnevetek.

– Húszéves vagyok. Nem adhatsz szobafogságot. Nem valami engedetlen gyerek vagyok, apa.

– Épp most tettem. Nem fogom hagyni, hogy úgy csámborogj a városban, mint egy ribanc, rossz fényt vetve a falkánkra, különösen egy olyan alakkal, mint ő – vicsorogja apa.

Nem hallotta egyetlen szavamat sem? Kibaszottul visszautasítottam őt, a farkasom pedig emiatt már hetek óta büntetésből szóba sem áll velem. Még az átalakulást sem engedi! Visszautasítottam a társamat miatta, és még ő mer engem ribancnak nevezni!

– Hű, komolyan, apa? Egy ribancnak? Mindent megtettem, amit kértél tőlem. Mindent! – üvöltöm rá dühösen.

– Vigyázz a hangnemre! Ezt nem tűröm el – vicsorogja.

– Én meg azt nem tűröm, hogy úgy kezelj, mint egy kibaszott gyereket!

– Tudod, hol az ajtó. Ha el akarsz menni, menj. De ha a tetőm alatt maradsz, az az én feltételeim szerint történik. Most pedig tűnj a szemem elől – veti oda megvetően.

Könnyek szúrják a szememet, és hogy ne rontsak tovább a helyzeten, befogom a szám, majd kimegyek.

Ezzel az emberrel nem jutok semmire, és befejeztem a próbálkozást, úgyhogy kisétálok, és becsukom magam mögött az ajtót.

A folyosó feléig érek, amikor a sétából futás lesz, és a fürdőszobám felé rohanok, mert érzem, hogy felfordul a gyomrom. Térdre rogyok, és elhányom magam. Talán mégsem lesz olyan rossz az a szobafogság. Talpra vonszolom magam, és kiöblítem a számat.

Rápillantok sápadt tükörképemre a tükörben. Úgy nézek ki, mint a mosott szar. A hajam a fejemre tapad, és izzadok. Egy nyögés kíséretében lehámozom magamról a ruháimat. Rendbe kell tennem magam. A legutolsó dolog, amire szükségem van, hogy még egy okot adjak apának arra, hogy dühös legyen rám.