-Sera-

– Sera, ideje indulnunk – puszilja meg a homlokomat Alaric.

Felnyögök.

– Még tíz perc – mondom, és megfordulok a karjában, hogy elforduljak tőle.

Felnevet.

– Ugyan már, nem késhetünk el, és még pakolnod is kell.

– Uff – nyögöm, miközben minden porcikámat indokolatlanul nehéznek érzem.

Jó négy-öt órát aludtunk, miután kihagytuk a vacsorát, de még mindig olyan nehéznek és fáradtnak érz