„Természetesen” – mondta Franklin.

„Szeretünk, Carter” – szólt Tamara. „A fiunk vagy.”

Carter dermedten ült, és hol az egyikükre, hol a másikukra meredt. A szavaknak bizonyára időbe telt, mire átszivárogtak azokon a védőgátakon, amelyeket a szíve köré épített.

Franklin és Tamara mindent olyan egyszerűnek láttatott, és talán számukra az is volt.

Figyeltem Cartert, azon tűnődve, vajon közbe kellene-