Az Alvilág Gyeplője.

A hang kuncog a fejemben. *A pokolkutyád. Gyere, hadd mutassam meg.*

A lábaim maguktól mozdulnak meg, és rájövök, hogy nem én irányítom a testemet. Olyan, mintha az anyósülésen ülnék, és csak nézelődnék. Én… vagyis mi, odamegyünk egy kis pocsolyához. Ahogy áthaladunk a törött és recés köveken, és előrehajolunk, meglátom a tükörképem a vízben. Úgy nézek ki… mint egy kibaszott p