Az oldalajtó a pokolba.

Itt az idő. Az oldalbejárat alig több egy cikkcakkos hasadéknál a sziklafalban, melyet félig elrejtenek a lógó gyökerek és a rothadás bűze. A talaj csúszós a régi, fekete, kátránysűrűségű vértől, és a lyukból kiszabaduló szél a kóborok szagát hordozza, több százét. Layah mozdul elsőként. Pokolkutya alakja úgy hullámzik, mint a testet öltött árnyék, karmai a sárba süllyednek