Bíbor vér fakadt fel, szétfröccsenve a megvetemedett fapadlón; a fémes szag úgy töltötte be a szobát, mint egy vihar, amely az érzékeket is képes magába fojtani. Cornelius teste görcsösen rángatózott, a szeme tágra nyílt, pupillái a puszta rettegéstől kitágultak. A félelem úgy vonta be azokat, vastagon és feketén, mint a kátrány, megfojtva benne az ellenállás utolsó szikráját is.

– Nem... kérlek –