Végigsimítom az ujjaimat a sírkőre nyomtatott arcán: – Tényleg ennyire szerethetetlen lennék? Mi a baj velem? Miért találja mindenki olyan könnyűnek, hogy csak úgy eldobjon és elsétáljon tőlem? – csuklok egyet, és a fejemet rázom. – Annyira dühös vagyok magamra, mert tudtam, hogy ez lesz, de nem számítottam rá, hogy ennyire fog fájni. – Keserűen felnevetek, és letörlöm a könnyeimet. – Megérdemlem.