163(2)

De a gondolat, hogy szembenézzek vele, hogy a szemébe nézzek, és meghallgassam, bármit is akar mondani... Ez túl sok.

Darabokra fogok hullani előtte, és ezt nem hagyhatom.

Leteszem a poharat, és újra apámra pillantok. A tekintete még mindig rajtam pihen, élesen és kutatón, én pedig utálom ezt.

Utálom, hogy ennyire éleslátó, hogy mindig tudja, ha valami nincs rendben. Ha valaha is rájön, mi