Alistair szemszöge

Az autókulcs féme a tenyerembe vájt. Nem csak megfogtam;

felkaptam a pultról, még mielőtt a fa felszínét érő kezem nyomán felvert por egyáltalán leereszkedhetett volna. A szívem nem vert, hanem kalapált, eszeveszett ritmusban dörömbölt a bordáimnak, jelezve, hogy kifutok az időből.

A bejárati ajtó felé sprinteltem.

– Alistair! Várj! – csuklott el anyám hangja a hátam mögött.

Nem