Másnap reggel felébredtem, és úgy tettem, mintha még mindig aludnék. Hogy miért?

Egy nagy, meleg plüssmackó volt mögöttem, aki kiskifli-nagykifliben ölelt, mintha esze ágában sem lenne valaha is elengedni.

Már ébren volt. Tudtam a légzéséből. Lassú és kontrollált.

És fogalmam sem volt, hogyan nézzek a szemébe. Nem azután, amit tegnap este kértem tőle.

„Tudom, hogy ébren vagy” – suttogta, az ajkai