Észre sem vettem, hogy elaludtam.

Hetek óta ez volt az első alkalom, hogy úgy mertem lehunyni a szemem, hogy nem marta belülről a rettegés a lelkemet.

A legtöbb éjszakát ébren töltöttem, a plafont bámulva az ágyban, amíg a végkimerültség végül magával nem ragadott.

De ezúttal valahogy olyan csendesen suhantam át az álomvilágba, hogy még a fájdalom sem figyelmeztetett.

És aztán jött az emlék….

***