A megperzselt föld bűze még mindig ott tapadt a szőrzetemhez.

A mögöttünk lévő barlang már nem visszhangzott Lorkas nevetésétől – attól a torz, gúnyos kacajtól, amely a csontjaimig hatolt –, de még mindig éreztem, mint egy kísérteties hangot, amely a fülemben motoszkál.

Légzésem nehéz volt, fehér zúzmarapamacsok kanyarogtak a hideg levegőbe minden kilégzésnél. Dante mellettem állt, hatalmas likán