Sienna a tükörbe nézve beharapta az ajkát, mielőtt megfordult volna. A ruha, amit Harrison küldetett a lakosztályába, pontosan olyan volt, amilyen ő maga.

Egy kényelmes, vállvillantós rózsaszín ruha volt, ami szinte simult az alakjához. A lágy esésű szoknyarész éppen csak egy ujjnyival ért a térde fölé. Egyszerű volt, mégis kiemelte a szépségét.

Sienna hajlandó lett volna újra felvenni a piros ruháját, és visszasétálni a saját kabinjába, de Harrison ragaszkodott hozzá, hogy mást viseljen. Nem akarta, hogy úgy nézzen ki, mint aki egy másik férfi szobájában aludt… ami tulajdonképpen meg is tört.

Kivéve, hogy semmi sem történt.

Egy kopogás után kinyitotta az ajtót, és Harrison bekukkantott, megkérdezve: – Kész vagy?

Harrison egy egyszerű fehér pólót viselt, ami finoman feszült az izmos testén. Elképesztően jóképű volt, és bár Sienna látta őt átöltözni ebbe a pólóba, nem bírta megállni, hogy ne zsörtölődjön magában: „Hogy nézhet ki ilyen jól egy egyszerű pólóban!”

„Jó, hogy én is dögös vagyok. Csak… kiegészítjük egymást” – győzködte magát nyugodtan.

Ahogy végigsétáltak a hajón Sienna turistaosztályú szobája felé, ami több szinttel lejjebb volt, Harrison figyelme végig rajta maradt. Ami a körülöttük lévőket illeti, nem tudtak nem bámulni a két gyönyörű embert, akik egymás mellett sétáltak.

Harrison keze mindig ott volt a lány hátán vagy a dereka körül. Mindig utat tört neki, felhívva azok figyelmét, akik elállták az útjukat.

Mindketten egyetértettek abban, hogy ráférne rájuk egy délutáni pihenő a tegnapi ivászat után, és Sienna nem készült Harrison ágyában aludni, még akkor sem, ha a férfi felajánlotta, hogy a kanapén alszik.

Sienna kabinjához érve Harrison elbúcsúzott: – Nos, azt hiszem, később találkozunk. Vacsora?

Sienna ragyogóan elmosolyodott, és válaszolt: – Igen, a vacsora remek lenne. Te állod? Te vagy itt a gazdag.

Beharapta az ajkát, és elgondolkodott: „Ugye nem feltétlenül használom ki? A pasi fizeti a vacsorát. Ez mindig is így volt.”

– Nem probléma – válaszolt a férfi. – Pihenj jól… Csak Sienna.

Harrison előrehajolt, és egy puszit nyomott Sienna arcára. A lány elpirult, és furcsa bizsergést érzett a gyomrában az ajka érintésétől.

Amikor Harrison elhúzódott, a szemük találkozott, és mozdulatlanul maradtak egy-két másodpercig, csak nézték egymást.

– Azt hiszem, jobb, ha megyek – javasolta Harrison halkan. Elvigyorodott, és hozzátette: – Hacsak nincs kedved egy nézési versenyhez, amiben én benne lennék.

Sienna felkuncogott, lenézett, és így válaszolt: – Igen, aludnom kell egyet. Köszönöm, hogy elkísértél a kabinomhoz.

Amikor Harrison magas és szexi alakja lassan távolodni kezdett, Sienna némileg csalódottnak érezte magát. Aztán beléhasított a felismerés! Hogyan fognak egyáltalán találkozni?

– Harrison! Várj! – kiáltotta, gyorsan utánaeredve, hogy utolérje.

„Várj. Még soha nem ajánlottam fel a számomat egy pasinak sem, nemhogy elkértem volna az övét!” – gondolkodott rajta, hogyan is mondhatná ezt lazán.

Sienna összeszorította az ajkát, felnézett a férfi világosbarna szemeibe, és egy kuncogást visszafojtva megkérdezte:

– Segítettem… segítettem valaha is abban a telefonkönyvben, amit írsz?

Harrison felnevetett, megvillantva szexi gödröcskéit, és így válaszolt: – Igen, segítettél, édesem. Önként megadtad a számodat.

– Megadtam? – kérdezte Sienna meglepetten, a szemét forgatva. – Hmm… Azt hiszem, egyszerűen csak nem emlékszem.

– De örülök, hogy segítettél a kéziratomban! Nagy segítség voltál – ugratta a férfi. – Bestseller lesz.

– Haha! Amit akarsz, Harrison. Azt hiszem, később találkozunk – mondta, végül búcsút intve.

*** VISSZAPILLANTÁS TEGNAP ESTÉRŐL ***

Harrison nem jutott előre a telefonkönyvével. Nem biz' isten. Sienna egyhamar nem akarta megadni neki a számát, még úgy sem, hogy hajnali kettőkor már teljesen kipirult a sok italtól.

Sienna csak fecsegett róla, hogy Harrison talán csak egy újabb pasi lesz, aki bántani fogja. Észrevette, mennyire fájt neki az a szakítás, amin keresztülment, mert részegségében is arról beszélt.

Ez azonban nem volt fontos. Most meg kellett szereznie a számát.

Bár magabiztos volt, hogy kialakult köztük egyfajta kötelék, mindig ott volt a lehetőség, hogy a lány az egész kéthetes út alatt bujkálni fog előle az éjszaka után.

Ezt semmiképpen sem akarta. Gyorsan kellett cselekednie.

Mintha csak végszóra történne, a bár túlsó végéből érkező felfordulás elvonta a figyelmüket, különösen Siennáét.

– Úgy tűnik, szerelmi csetepaté – jegyezte meg Sienna, hunyorogva egy másik párra nézve.

– Nekünk sosem szabadna veszekednünk – javasolta, mielőtt felkuncogott volna.

– Soha – értett egyet Harrison, miközben szándékosan letette a telefonját a pultos pultjára.

A pultos értetlenül nézett rá, de Harrison csak csendben egy „működj velem együtt, haver” pillantást vetett rá, és a srác nem ellenkezett.

Épp amikor a felfordulás véget ért, Harrison elkezdett a széke mögött és a zsebeiben kotorászni. Szisszent egyet, ami felkeltette Sienna figyelmét.

– Mi van veled? – kérdezte Sienna homlokráncolva.

– Ömm… nem találom a rohadt telefonomat – válaszolt, felállva és a padlót nézve.

A spicces Sienna segített a keresésben, és a távolabbi székeket is átnézte.

– Meg tudnád csörgetni a mobilomat, Sienna? Úgy sokkal könnyebb lenne – javasolta Harrison, miközben még mindig a ruháit tapogatta a mobilja után. – Van W******p-od? Itt kint nincs térerő, de a hajó Wi-Fi-jére rá tudsz csatlakozni.

– Ah. – Sienna megállt egy pillanatra, alig bírva megállni a lábán. – Istenem, szédülök.

– Igen, van W******p-om. – Amikor végre felfogta, mit kér Harrison, elkérte a számát, és gondatlanul tárcsázta. – Upsz! Upsz! Tessék. Haha! Kicsöng!

Egyszerre fordultak balra, ahol nem messze a pultos a fejét rázta, rájőve, miben sántikál Harrison.

– Te jó ég! Szólhattál volna. Végig ott volt előtted! Biztos vagyok benne, hogy láttál és hallottál minket, ahogy a telefonját keressük – szidta le Sienna a pultost, a srác pedig Harrisonra meredt.

– Nem baj, édesem. Őszinte tévedés. A srác elfoglalt. Leginkább az én hibám, hogy oda tettem. – Harrison gyorsan felkapta a telefonját, és elnézést kérő pillantást vetett a pultosra. Tudta, hogy illik majd egy nagy borravalót adnia a srácnak, amiért hallgatott.

Segített Siennának visszakuporodni a székére, és visszatette a mobilját a zakója zsebébe. Aztán javasolta: – Még egy italt, mielőtt befejezzük az estét? Mit szólnál most valami keményebbhez?

– Huh? – kérdezte Sienna kábultan. Az öklére hajtotta az arcát, a pultnak támaszkodva.

– Két vodka shotot – rendelte Harrison, és egyet átnyújtott Siennának.

A lány láthatóan bizonytalan volt, elbiggyesztette az ajkát, miközben az italt nézte. Végül mégis megitta, és a végén drámai arcot vágott. Harrisonnak egyértelmű volt, hogy nem bírja jól az italt.

– Ez borzasztó volt – jegyezte meg, kinyújtva a nyelvét, mielőtt vizet kért volna. – Azt hiszem… én inkább boros típus vagyok.

Nézte, ahogy Sienna megiszik egy pohár vizet, majd játékosan megkérdezte: – Szóval, Sienna… Mi lesz azzal a telefonszámmal? Megadod nekem valaha a tiédet?

Sienna felnevetett. Az arca vörös volt, mint a paradicsom, mielőtt válaszolt volna: – Esélytelen, pajti! Jobban kell próbálkoznod!

Egy vigyorral az arcán Harrison így felelt: – Tudtam, hogy ezt fogod mondani.

A szeme sarkából Harrison látta, ahogy a pultos megforgatja a szemét, de nem érdekelte. Így is, úgy is meglett a száma. Különben is, mennyi esély volt rá, hogy Sienna másnap emlékezni fog erre? Arra alapozott, hogy nem fog.

Még mindig jobb volt, mintha hagyta volna Siennát kicsúszni a kezei közül… másodszorra is.